2016. december 24., szombat

Isten-Gyermek



Isten-Gyermek
Lk2,1-14

Néha az életünk hasonlít egy éjszakához, ami sokszor úgy tűnik, soha véget nem ér. Most kint tél van és hideg! Olykor a szívekben is nagyon hideg van. Létünk néha sötét erdőkön át vezet magányosan. A sűrű rengetegben kószálva sokszor lehet látni derékba szakadt fatörzseket. Megszakadt életek, mint valami elszakad kapcsolatok, sikertelen kísérletek. Magunkra ismerhetünk bennük. Utunk magányos ösvényén, mennyire vágyunk arra, hogy Valaki mellénk álljon, valaki hívjon vagy megszólítson. Milyen jó lenne napjaink útvesztőjében ha valaki előttünk járna, ha egyebet nem tudna tenni, legalább barázdát vágna a rengetegben!
Törékenység, kiszolgáltatottság! És hol van az erős, mindenható Isten, akiben hiszünk?
Ahhoz, hogy rémálmainkból kimeneküljünk, el kezdjük keresni az Istent! Azt az Istent, aki palotákban lakik, vagy legalább is fényes bazilikákban, akiknek erejére számíthatok. Hányszor számítunk, számolunk Isten segítségével, mint Augusztus császár kalkulálunk! Életem gyakran méregetéssel, számlálgatással telik el: összegzem a szeretetet, amit kapnom kell, összegyűjtöm erőimet, felépítem várfalaim, hogy megvédjem és biztonságban tudjam magam, de felértékelem ellenfelem erőit is, hogy tudjam, mire számítsak. 
S akkor jön az élet és elveszek! Nem tudom, merre az út, nem tudok dönteni! Nincsenek kapaszkodók, csak bolyongás és lidérces álom. 
S akkor történik valami. Valami alig észrevehető dolog. A hajnalnak fényei elkezdenek harcolni a sötétséggel. A pirkadó hajnalban észre lehet venni, hogy egy-egy eltörött, megtörött fatörzsnek kis rügyecskéi vannak. A napsugár első bágyadt sugara simogatja e zsenge életet. A fatörzs, ami teljes pusztulásra volt ítélve, magában hordozza azt az erőt, ami életet tud hozni. Kedveseim, ez Karácsony! 
Az éjszaka nem vég nélküli, akármilyen hosszúnak is tűnik. 

Meg kell vallanunk, Jézusról valójában azt gondoljuk, hogy gyorsan felcseperedik, igazából nem nagyon szeretjük a Gyermek Jézust: mert bár a gyermek sok örömet okoz, de  elköteleződést igényel. Figyelni kel rá, gondoskodni és óvni. A gyerek arra késztet, szinte kötelez, hogy szeresd és ne gondolj magadra. Ugyanakkor a gyermek törékeny! Nekünk egy ilyen Isten nem kell!
Alapjában véve mind azt reméljük, hogy a Betlehem csak egy kitérő!
De ez az Isten-Gyermek arra kényszerít, hogy a földön sárban járjunk, hogy érezzük a pásztorok sajátságos szagát! Ha Őt akarjuk keresni, olyan mintha az vallanánk, hogy csak úgy lehet szeretni, ha egy kicsit össze is piszkoljuk magunkat!
Mi egy Felnőtt Istent keresünk, aki képes uralkodni, aki egy kicsit érzéketlen, de kézben tartja a dolgokat és igazságos. S miközben egy ilyen Isten várunk, mi magunk vállunk ilyenekké: felnövünk, uralkodni, birtokolni akarunk s csak az igazságosság lesz a fontos szeretet nélkül, a magunk igaza szerint, keményen ítéletet mondani bármiről és bárkiről! Döbbenetes, nem?

MA este a jászol mellet kérdezhetjük: miért lettél ilyen védtelen Isten? Miért az éjszaka közepén, sötétben, gyanús helyen, orrfacsaró szagú jászolban születtél?
Ez Isten? Egy ilyen Istenről kell beszélni?
Elgondolkodtat!

Valóban, az élet nem itt kezdődik: a törékenységben, abban, hogy hagyom hogy kézbe vegyenek, pólyába takarjanak, hogy nem rejtem el: szükségem van arra, hogy szeressenek?
Nagyon kockázatos! Nem csodálkozhatunk azon, hogy még Jézus barátai, követői is Augusztus császárhoz akarnak hasonlítani. Mert félnek!

Ezen az ünnepen tegyem magam elé a Gyermek Jézus képét, hogy el ne felejtsem: törékenynek lenni, nem rossz dolog, sőt egyetlen módja, hogy megtapasztaljam az igaz szeretetet!




2016. december 17., szombat

Álom és valóság

Advent 4. Vasárnap    A
Mt 1, 1-24


Az álom az a hely, ahol a legmélyebb vágyaink rejtőznek, ahol megtaláljuk azt, amit a valóságban nem tudunk kifejezni, olyan kis cellák ahová elrejtjük azt, amit még remélni sem merünk.
Az álmok azok a ambíciók, tervek, ideális képek, amelyek arról beszélnek, milyenek szeretnénk lenni. Gyerekekként tapasztalhattuk, milyen az, amikor nyitott szemmel álmodunk. Aztán felnövünk és úgy tűnik életünk egy rémálom. Becsukjuk a szemünk, hogy ne nagyon lássuk azt, ahogy a dolgok vannak, bemenekülünk kis személyes sarkainkba, ahonnan olykor csak nehezen jövünk ki, hogy igazán élni tudjunk.
Az álom csapda lehet. Néha egész életünkben álmodunk, anélkül, hogy elkezdenénk igazán élni. Az álom egy perspektíva, egy esély, egy forgatókönyv, egy lehetőség, ami előtt ott van a döntés szükségessége. Előbb vagy utobb fel kell ébredni. A valóság kopogtat és dönteni kell.

Az álom olykor őrültség. Lehet egy őrültnek is a projektje, aki azért álmodik, hogy elnyomja a a realitás keménységét, durvaságát, mint az Életvonat c. filmben, amely egy álmot mesél el, amit a néző csak a film végén vesz észre: 1941-ben Németországban egy egész zsidó falu egy utazáson vesz rész Palesztina felé egy álvonattal. Egy deportálást játszanak meg, de valójában Izraelbe menekülnének, hogy megszabaduljanak a nácik igazi deportálástól. A néző mélyen beleélheti magát, együtt izgul a szereplőkkel, de a film végén kiderül, hogy nem igaz az egész: a falu bolondja meséli az egészet egy koncentrációs táborból.
Máté szövege olyan mint egy utazás, ami a sötétségből a világosság felé tart, a döntés világossága felé. A freudi értelmezéstől függetlenül már rég a Biblia megtanított arra, hogy az álom a tudatalatti kivetülése, a tudattalan felé vezető út, ahol Isten a magunk meztelenségében láthat, úgy ahogy vagyunk. Az Ószövetségben Jákob is álmodik:c azt éli meg hogy nem elveszett és elhagyatott, ahogy addig gondolta: álmában is eléri. Álmodik Jákob fia is, József s miután álmát elmeséli a testvérei gyűlöletét váltja ki...
Máté evangéliumában József álma egy útvonallá, egy folyamattá válik. Egy út a döntés felé, a döntés útja. Az életben is folyamatosan döntéseket kell hoznunk. Minden döntés kezdetén megélünk egy féle zaklatottságot , a bizonytalanság sötétségben tart. Nem látjuk a dolgokat világosan. Sötétség van, éjszaka. Ez József karácsonya! A valós karácsonyhoz hozzá tartozik az éjszaka! Az istálló, a hideg Betlehemi éjszaka, József vívódása is arról beszél, hogy Jézus érkezése, nem valami romantikus, meghitt fájdalommentes jövetel! Jézus érkezése felkavar, döntés elé állít, keresztül vezet egy éjszakán! Mi pedig sokszor valami meleg érzelmekkel telített ünnepet képzelünk, ahol a szeretet rózsaszín betűit éljük meg! De a szentírásban ilyen nincs!
A döntések során megélünk egy belső háborút. Dönteni azt jelenti, hogy valamiről lemondok, valamit lefaragok, lemetszek, valamit elengedek, elhagyok, hogy ki tudjak lépni egy útkereszteződésből. József igaz ember, de ugyanakkor jegyes is. Egy szabálytalan helyzet előtt egy igaz ember alkalmazza a törvényt, a jegyes azonban a szeretett személyt nézi. Mekkora erőfeszítés kell, hogy az igazság és az irgalmasság együtt vonuljon.
Mária áldott állapotban van: a törvény szerint meg kell kövezni. Legrosszabb esetben, ha az irgalom csillapítja az igazságot, József azt mondhatja, hogy Máriát megerőszakolták , feltételezve, hogy segítséget hívott, de senki nem hallotta. De ennél tovább nem lehet menni.
József tehát egy törvénytelenség előtt van, amit Máté nem is hallgat el. Ha Máténak az lett volna a célja, hogy egy mítoszt meséljen el, akkor elhallgatta volna a nehezebb elemeket a történetből. De Máténak épp az volt a célja, hogy szemléltesse, Isten soha nem vonja ki magát mindabból, ami tökéletlen, ami méltatlan.
A döntés felé vezető úton József egyéb mozzanatokkal is szembesül. Döntéskor mindent össze kell gyűjteni, ami számít. Ebben az esetben mindenekelőtt az ígéretet: s nem csupán azt, amit Mária és József is kaptak üzenetként, hanem az Izajás által elmesélt ígéretet, amit Isten mondott el nyolcszáz évvel előtte Izrael részére. Ezek olyan ígéretek, amelyek várakozásra késztetnek és arra ösztönöznek, hogy álmodni kell.
A döntés felé vezető út kiterjed erre a rég és új ígéretre is: Isten Emánuel, Velünk az Isten! Isten soha sem hagy magunkra, akkor is, amikor éjszaka van. Az út végéig ez a szó vezet! Jézus maga az evangélium végén megerősíti ezt az igét: mindennap veletek vagyok!
Minden döntés ebben a megvilágításban van: minden döntés szem előtt kell tartsa, hogy Isten velem van!



„Egy szívbeteg ember műtétjével kapcsolatos élményeiről mesélt. A műtét előtti napon egy kedves ápolónő jött kórtermébe. A nővér megfogta a kezét és megszorította. - Szorítsa meg Ön is, és érezze kezem érintését, ­mondta az embernek. - Figyeljen rám! - folytatta. - A holnapi műtét alatt az Ön szívét elkülönítik, ez idő alatt csak gépek fogják életben tartani. Miután szívét véglegesen visszahelyezik, és az operáció lezárul, öntudatát visszanyerve egy reanimációs szobában fog felébredni. Hat órán keresztül mozdulatlanul kell majd feküd­nie. Lehet, hogy nem fog tudni mozogni, beszélni, ta­lán még a szemeit sem tudja majd kinyitni, de öntuda­tánál lesz. Érezni és érteni fog mindent, ami maga kö­rül fog történni. Azalatt a hat óra alatt én mindvégig Ön mellett leszek, fogom a kezét úgy, ahogy most is. Önnel leszek mindaddig, míg vissza nem nyeri erejét. Lehet, hogy végtelenül elhagyatottnak érzi majd ma­gát, de ha megérzi kezem érintését, tudni fogja, hogy én nem hagyom magára.


- Minden pontosan úgy történt, ahogy az ápolónő megmondta nekem - magyarázta az ember. - Feléb­redtem, de semmit nem tudtam tenni. Azonban érez­tem kezének érintését: kezeiben tartva szorította keze­imet, órákon keresztül. És ez nem csak ígéret volt.” 

Karácsony szembenézés az éjszakával, a döntések előtti vívódás íze! Ránézés fájdalmas gyógyulásra váró oldalunkra, rendezetlen dolgaink kapcsolataink megtisztítása, magunkra maradottságunk elismerése! A realitás vállalása, éber döntés!!! Mindezt úgy éljük meg, hogy tudjuk: Velünk az isten, Valaki fogja a kezünk!
 Mint minden álom, a Józsefé is, véget ér! Nem marad álmainak csapdájában, hanem felébred és dönt. Nem világos minden, de a napkelte halvány sugarai arra ösztönzik, hogy felébredjen.
József az igaz jegyes, mert az igazságosság nem mindig igaz, ha nem az nézi, hogy mi a legjobb ebben a realitásban. A megkülönböztetés, a belátás vezet helyes igazságra.
Melyek az álmaid mostanában?
Utadnak milyen szakaszában vagy? Álmodsz, álmodozol vagy éppen itt van a döntés ideje?


2016. december 10., szombat

Lesz-e igazi karácsonyod?





Advent III. vasárnap

Mt 11,2-11 

Lesz-e igazi karácsonyod? 



Bérmálkozásra készülőkel utóbbi időben többet vagyok és sokat foglalkozom azzal kérdéssel, hogy hogyan válhatna az Isten kapcsolat vagy a vallás elevenné, vonzóvá? Mitől tud megmerevedni az ember vallásossága, miért nincs élet a vallásos megnyilvánulásainkban., miért nem eleven az istenhitünk? Miért jutunk el olyan nehezen ahhoz a Valakihez, aki Út, Igazság és Élet! És, ha a kereszténység a napokban azt mondja, hogy a karácsony az, hogy megszületik bennem Isten, vajon mit kell tennem, hogy valóban megszülessen bennem az Élő? Hogyan férkőzhetek hozzá közelebb, vagy Ő hogyan juthat el hozzám?

Önismereti munkában is gyakran tapasztalom, mennyi idő kell ahhoz, hogy valamit, főleg nehéz tulajdonságokat, valóságokat meglássak magamból. Ugyanakkor döbbenten tapasztalom, hogy milyen későre jut el hozzám mások jó illetve nehéz vonása is.

Egyik nap egy mondat jut el hozzám olvasmányaimban: A valóság fontosabb az eszménél. Ferenc papa az Evangelii Gaudium apostoli buzdításában írja (*).  

Mélyen megmozgatott, mert be kell lássam, gyakran a bennem megmerevedett hamis képek illetve esetlen vagy sérült tapasztalatokra épült ideák nem engedik, hogy a Valóságot lássam.

Ferenc pápa mintegy tükröt tart ezen mondatával, mély tanításával, hogy elkerüljük azokat a hamis képeket, amit magunkról, a világról és még gyakrabban Istenről alkotunk. Mélyen megérintett ez a gondolata, mert valamiért nagyon aktuálisnak élem meg világunkban. Még szerencse, hogy a realitás, előbb vagy utóbb, ha kell drámai módon, felébreszt darabokra törve azokat a mentális konstrukciókat, amiket róla alkotunk! És milyen jó ha összetöri, mert az ideológia elrejti a realitást. Kimondom azt, hogy román, spanyol, hindu, muszlim és már sokszor nem azt látom, aki előttem román, spanyol, hindu, muszlim, hanem azt, amit ezekről a fogalmakról magamban kialakítottam. De ugyanezt teszem szeretteimmel, barátaimmal, ismerőseimmel is. Nem jut el hozzám Valóságuk, mert én aztán ismerem őt, ne mondja meg nekem senki hogy XY milyen ember, mert én azt jól tudom, van róla ideám: korrupt, csaló, tolvaj, nagyszájú, arrogáns stb...

Ez a manipulációs mechanizmus érinti Istent is: kialakítunk róla egy képet és nem vagyunk készek arra, hogy azokat újra megnézzük, azt alakítsuk, megkérdőjelezzük. Pedig Szent Ágoston mondja: ha azt gondolom, hogy felfogtam Istent, biztos lehetek, hogy amit megértettem, az nem Isten. A mi istenképeink, ami fölött féltékenyen őrködünk és amit gyakran másokra rá akarunk erőltetni, soha sem maga az Isten.

A kép egy bálvány és minden bálvány előbb vagy utóbb rabbá tesz. A bálvány kezdetben kielégít, egy reményteljes válasz a mi kereső kérdésünkre, de aztán képtelenek vagyunk tőle megszabadulni és mindig arra kényszerít, hogy az ő oldalán, szempontjából nézzük a dolgokat. Rabbá tesz és nem engedni, hogy tovább keresgélj…

Egy nap a Perzsa királya versenyt hirdetett: ki tudja a leghitelesebben ábrázolni a Király arcát. A föld minden részéről érkeztek művészek: az egyiptomiak márvány darabokkal, az indiaiak ragyogó színű tintákkal, az örmények titokzatos krétákkal. Egy ismeretlen nép pedig csak törlőronggyal és vízzel volt felszerelkezve.

Minden nép bezárkózott egy szobába és ott el kezdett dolgozni. Két hét múlva elindult a Király, hogy megnézze, ki alkotta meg a legszebben az Ő arcát.

Megcsodálta az örmények ragyogó festményeit, az örmények modelljeit, az egyiptomiak szobrait, aztán belépett az ismeretlen nép szobájába. Látszólag úgy tűnt, hogy ezek semmit se csináltak, csak arra szorítkoztak, hogy fényesre suvikszolják a palota falait. Így amikor közelebb ment a király a falhoz, azt kellett tapasztalnia, hogy azok ragyogóan visszatükrözték arcát. Az ismeretlen nép megnyerte a versenyt, mert megértették, hogy a királyt csak a király tudja a leghitelesebben megjeleníteni.

 Keresztelő Szent János is kialakított egy képet magának Istenről, de ő kész volt megkérdőjelezni, s ebben áll az ő boldogsága.

Isten aki belép a történelembe azt kéri tőlünk, hogy merjük hagyni magunkat meglepni.



Akkor kezdődik el a hiteles Isten-keresés, amikor észrevesszük, hogy mekkora különbség van aközött, amit Istenről gondolunk és amilyen Ő valójában.

Ha Keresztelő Szent János megmaradt volna annál az Isten-képnél, ami a 3. fejezetben mutatkozik meg Máté evangéliumában, akkor ő soha sem találkozott volna Istennel, legfeljebb azzal az Képpel, amit ő róla kialakított magának.az pedig rabnak tartotta volna magának örökre, ami Heródes rabságánál is rosszabb lett volna …

Ha nem hagyjuk magunkat Istentől meglepni, akkor megbotránkozunk: amint Jónás megbotránkozik egy olyan irgalom előtt, amit maga sem ért …. Megbotránkozunk: hogyan is lehet egy olyan valakin segíteni, aki hálátlan, sőt egyenesen agresszív ... megbotránkozunk: hogy lehet egy olyan valakit befogadni, szeretni, aki bűnös, utcanő vagy a korrupt vámosként él....

Menjetek és adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok mondja Jézus: a valóság az, ami nekünk beszél, ami megmozgat, ami tanít: a családom, munkám, élethelyzetem, megéléseim, kihívások, fájdalmak, kudarcok, örömek és találkozások. Ha valami nem sikerül, az beszél nekem, rólam, valamire meg akar hívni engem....

János látja a valóságot és így találkozik Istennek. Nem zárkózik be a saját gondolatvilágába ….

Hogy találkozzak Istennel, vállalni kell a kényelmetlenséget és annak feszültségét, bizonytalanságát, hogy elengedjem előítéleteim. Keresztelő Szent János igazi tanítvány, mert mer megkérdőjelezni dolgokat, nem sáncolja el magát a saját meggyőződésébe.

Köztünk, az egyházban is, sok a mester és kevés a tanító, sokan szívesen tanítanak, de kevesen hagyják magukat találkozni a meglepetések Istenével. 

Az ilyen mestereknek nem nagyon lesz Karácsony!



Félek-e elengedni az eddig társamról, világomról, Istenről kialakított képet?

Ha körül nézel a környezeteden, a valóságodon, mit mond az neked Istenről?


(*)  A valóság fontosabb az eszménél
231. Kétpólusú feszültség van az eszme és a valóság között is. A valóság egyszerűen van, az eszmét kidolgozzuk. A kettő között állandó párbeszédnek kell folynia, annak elkerülésére, hogy végül az eszme el ne szakadjon a valóságtól. Veszedelmes dolog az üres szavak, képek és gondolatmenetek világában élni. Innen fakad a harmadik elv szükségessége: a valóság több az eszménél. Ez magában foglalja a valóság elrejtése különböző formáinak elkerülését: az angyaliasított tisztaság-elveket, a viszonylagos totalitarizmusát, a deklaráló nominalizmusokat, az inkább formális mint reális terveket, a történelemellenes fundamentalizmusokat, a jóság nélküli etikai rendszereket, a bölcsesség nélküli intellektualizmusokat.

232. Az eszme – a kimunkált fogalmi rendszerek – feladata a valóság megragadása, megértése és irányítása. A valóságtól elszakadt eszme szüli a hatástalan idealizmusokat és nominalizmusokat, amelyek legfeljebb osztályoznak vagy meghatároznak, de nem vonnak be. Ami bevon: az érvelés által megvilágított valóság. A formális nominalizmusból át kell térni a harmonikus objektivitásra. Máskülönben manipuláljuk a valóságot, mint ahogy a tornát helyettesítjük a kozmetikával.[185] Vannak politikusok – és vallási vezetők is –, akik felteszik a kérdést, hogy a nép miért nem érti és miért nem követi őket, amikor a javaslataik olyan logikusak és világosak? Valószínűleg azért, mert a tiszta eszmék világában mozognak, és a politikát vagy a hitet retorikává silányították. Mások elfelejtették az egyszerűséget, és kívülről hoznak be valami olyan racionalitást, amely idegen az emberektől.

233. A valóság az eszme felett áll. Ez a kritérium a szó megtestesüléséhez és gyakorlattá váltásához kötődik: „Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van” (1Jn 4,2). A valóság, a már megtestesült, és a mindig megtestesülni akaró szó kritériuma lényeges az evangelizációhoz. Egyrészt arra vezet, hogy az Egyház történetét mint üdvtörténetet értékeljük; emlékeztet a szentjeinkre, akik inkulturálták az evangéliumot népeink életébe. Arra vezet, hogy összegyűjtsük az Egyház kétezer éves gazdag hagyományát, anélkül hogy olyan gondolkodásmódot dolgoznánk ki, amely elszakad ettől a kincstől, mintha mi akarnánk kitalálni az evangéliumot. Másrészt arra ösztönöz, hogy valósítsuk meg az igét, gyakoroljuk az igazságosság és a szeretet cselekedeteit, amelyekben ez az ige termést hoz. Nem gyakorolni, nem megvalósítani az igét azt jelenti, hogy homokra építünk, megmaradunk a tiszta eszménél, és elfajulunk a bizalmaskodásokban s gnoszticizmusokban, amelyek nem hoznak termést, hanem terméketlenné teszik dinamizmusát.

2016. december 3., szombat

Ahol nincs változás, ott nincs élet!



2016 december 2. Péntek
                Hallom, tévében látom, több helyen is felkapcsolták a karácsonyi fényeket! Városok szerte hatalmas ünnepségek keretében elindul a karácsonyi vásár. A riporterek kérdéseire megelégedett emberek válaszolgatnak: szép, kellett és szükséges, legalább ennyit a szürke hétköznapokban! Valóban magával tud ragadni a karácsonyi díszfények csillogása, különlegessége, hangulata. S mindez egy hónapig! Horribilis összegeket költenek, hogy megvilágítsák az éjszakát! S azt mondjuk, mennyire emberi! Tényleg az, megható, átjárja érzelmeink, javítja hangulatunk a hosszú téli estéken. Lassan falvakat is alig lehet látni, ahol ne lenne legalább egy kis fenyő megvilágítva. Ahol nincs, azt mondják, gyenge az önkormányzat! Eszembe jutnak a kommunista éra  karácsonyai! ....
                Mintha kívülről kellene valami megvilágítson minket! Olvasom, hogy az élmény a mai ember új drogja! A drog elkábít, módosítja a tudatom, legalább ideig óráig nem észlelem a valóságot! Nem kell éreznem azt, ami fáj vagy, ami nehéz! A maximumra emeli hangulatom. A hét elején wellnessben voltam. Egy 60 év körüli hölgy önmagából kivetkőzve ordított a recepciós hölgynek: 15 lejért ilyen körülményeket kapni, megnézte a fűtőtestet és nem volt meleg. Panaszkönyvért üvöltött! Micsoda intenzitású harag!
                Ha nem kapom meg az áhított kényelmet, élményt frusztrálttá válok és ezen frusztrációmat kivetítem környezetemre! S megijedek, mi van, ha nem fog az a karácsonyfa vágyamnak megfelelően világítani?
                Este kinyitom a bibliát, kíváncsi vagyok milyen ott a karácsonyi előzetes! Ott is van készület, de valami teljesen más mozgolódásról  beszél a szentíró! Egy fura prófétáról, Keresztelő Szent Jánosról ír, aki teveszőrruhába öltözik, sáskát és vadmézet eszik és azt mondja: Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett a mennyek országa! ....Mt 3,2 .....térjetek meg ....
Világos, az a "karácsony" nem ez a karácsony! Megváltozni, megtérni, befele fordulni és nem kifele. Nem kintről jön a  „jólét” hanem valahonnan belülről. Valami bent kell megváltozzon. A kinti csillogás eltereli a figyelmet. Eltereli a benti sötétségről. Kint  csupán teveszőr kellene, meg bőröv, sáska és vadméz. S alámerülés. S vágy: kivonult hozzá egész Júdea és Jordán vidéke. Kivonulni, vágyakozni.
                Mit jelent megtérni? Valami változás, de nem a környezetemben, nem a másik, nem a wellness hőmérsékletében, hanem bennem. Megtérni, azt jelenti, hogy irányt változtatok, megfordulok és újra indulok. Valamit megváltoztatok. A régit abbahagyom, elhagyom. Vagy a régiből valami újat építek. Ezzel együtt jár az is, hogy építek, dolgozok, erőfeszítést teszek a változás reményében. Nekem, bennem kellene valami változzon!  Valamit megbánni! Megbánom, mert helytelennek, rossznak tartok valamit és azt kijavítom! Valami mást, jobbat teszek! A bűnbánatban elismerem a vétkest is, az esetlent bennem és ki is mondom, szóvá teszem, találkozom vele! Találkozok Határaimmal!  Nem keresem a kibúvókat, nem mentegetem magam azzal, hogy Ábrahám fia vagyok: a rituálé, a megszokás, a kötöttség jó eszköz arra, hogy elmeneküljek a Szembenézéstől!

                Miért tenni mindezt? Mert jön időszak, amikor különválasztják a pelyvát a búzától, mert a fák gyökerén van a fejsze, s kivágják, aminek nincs gyümölcse (Mt 3, 10-12). Azért, mert különben az életem elszáll mint egy pelyva: a pelyva s a szalma nagyon hamar elég, nem marad semmi belőle! Csak a búza marad...És az a fa mely gyümölcsöt terem. Pelyvává válik az életem, elmegy a semmibe! S mennyire üres lesz, ha az életem egy nagy semmi! Ha nem hozok gyümölcsöt, akkor gyökértelenné válok! Ahhoz meg változás, növekedés kell! Gyökér, változás és gyümölcs szorosan összetapadnak! Nyilván van, amikor gyenge termésem van, nem mindig tőlem függ, de megújulhatok, van lehetőségem. Akkor van gond, amikor tőlem függ, amikor magam miatt válok gyökértelenné!
                Magvas, gyümölcsös élethez, egyáltalán Élethez, nem külső fényre, nem zajra van szükség, hanem befelé néző, befele építő munkára, ehhez meg folyamatos változásra van szükség! Ahol nincs változás, gyümölcs, ott halál van!!! S az életet semmi külső fényár nem tudja pótolni!