2016. november 26., szombat



 ADVENT 1. VASÁRNAP  A






+ EVANGÉLIUM Szent Máté könyvébôl

Virrasszatok, hogy készen álljatok!

Abban az idôben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön elôtti napokban az emberek ettek, ittak, nôsültek és férjhez mentek --, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezôn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony ôröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.

Ezek az evangélium igéi.

Adventi bárka




 https://www.gloria.tv/audio/N1gdDhvqCaAg2FZ8j9zPEKzJo

2016 november 26. szombat
-          Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek --, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába.Mt 24, 37-38.
-          Noé bárkája biztonságos hely, nem ragad el a víz-özön. Kevesen jutnak be oda. Az emberek esznek isznak, s nem veszik észre, hogy a Bárka felépül, pedig minden a szemük előtt történik. Mégsem látják, mégsem jut el hozzuk annak realitása. Hiába Noé mindenféle figyelmeztetése, ők folytatják addigi megszokott életüket: esznek, isznak, nősülnek. Élik mindennapi életüket, azt, amit egy embernek meg kell élni: szép dolgok ezek! Mégis valami nincs rendben,  mintha aludnának.
-           Reggel csörög az óra. Milyen kellemetlen, amikor felébreszt, de ha nem tenné, mennyi lehetőség megélésétől fosztana meg. Többször hálás vagyok az ébresztőmért, nem látnám például a napkeltét. Ha nem vagyok éberen, ha alszom, akkor valamit elveszítek. Nem látok, nem észlelek, nem élek. Nem veszem észre Létem Bárkájának épülését s aztán mikor jön a víz-özön, akkor az magával ragad. Visz az ár magával, hömpölygök mindenestül s egy idő után bele fulladok a félelmeim, bizonytalanságaim, munkám, megfeleléseim árjába . Nincsenek kapaszkodók, nincs tekintély, csak szétesett értékek, üresség és szorongás van. Létem vízében nem vagyok magam ura. Mások határozzák meg az életem: a szomszéd hangulata, a mások véleménye, a divat, a politikum... De visz magával a szenvedélyeim mély örvénye is. Közben a Lényeg elmegy mellettem. Alszom.
-          Alvásom. figyelmetlenségem sok következménnyel jár: elveszíthetek sok mindent. A héten két poharat törtem össze. Figyelmetlenségem volt az oka, ott belül más-hol voltam. Pillanatok műve. Porszemnyi pillanat és dolgok esnek hullnak ki kezemből. Kezemben tartom üdvösségem. Pillanatok műve. Pillanatok műve Isten érkezése is! Legyetek hát éberek! Mt24,36
-          Legyetek hát készen! Mt24,44 Késznek lenni, mekkora feladat! Amikor készen vagyok, akkor van egy fajta elégedettség. Rendezve vannak a dolgaim. Otthon gyermekkoromban utazáskor az elsők között készültem el a vontra. Készen voltam s vártam. Vártam, hogy a többiek is elkészüljenek. Milyen jó tudni néha, hogy a dolgok a helyén vannak. Rend van. 
-          Várni ugyanakkor, nem egy könnyű dolog. Türelem kell! Éberség kell! Odafigyelés!
-          A várakozás néha üres, nincs semmi benne! Érzed, hogy ki kell töltsd! Tele vagy tenni akarással, valami más mint, amit megszokott hétköznapjaidban élsz, ahol mindig aktívnak kell lenned! A várakozás eseménytelen, úgy tűnik, hogy nincs cselekmény, nincsenek képek, nincs mozgás. Kint. De annál több van bent. Amikor megállok, amikor kint megáll a mozgás, akkor kezdődik el a BENT! Az advent a benti dolgok ünnepe. Ott bent amúgy mindig történnek a dolgok, csak nem vesszük észre. Elmennek mint Noé bárkája. Elszaladnak. Milyen rosszul esett, amikor októberben Assisiben, egy figyelmetlenség miatt elszalasztottuk a legelső vonatot. Mellettünk állt  és úgy ment el, hogy nem vettük észre, mert nem figyeltünk a jelzésekre, nem voltunk éberek. Elszalasztott lehetőség. Szerencsénk volt. Még egy órát vártunk s egy másikkal tovább utazhattunk. Bensőmben lehet nincsenek újabb lehetőségek. Érkezik s én vagy észreveszem vagy nem!

2016. november 22., kedd


Krisztus Király

 


Krízisek

Évközi 33. Vasárnap C

Abban az időben:
Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok.« És: »Elérkezett az idő.« Ne kövessétek őket.
Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.
De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek.
Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Lk 21,5-19

Akkor derül ki, hogy kik vagyunk, amikor krízisekkel találkozunk!
Lukács egy olyan világot ír le, ahol, amiben krízis van. Nem is annyira a végső időkről ír, hanem az életről magáról: földrengés, pestis, dögvész, rettentő tünemények és nagy égi jelek, olyan helyzetek, amelyek hozzá tartoztak a létezéshez, mintha a mai híradókat néznénk.
A 21. fejezet, amelyből e bibliai rész származik, egy érdekes jelenettel kezdődik: egy szegény özvegyasszony két fillérét, ami neki a mindenét jelenti, bedobja az aranyozott Templom perselyébe. Emberi szemmel pazarlást jelentett, haszontalan adakozást. Az asszony számára a mindent! Az evangélium ezt az életmódot dicséri : folyamatosan önmagam adni, akkor is, ha hasztalan. Lenni, kitartani, akkor is, ha minden jel arra mutat, hogy nem érdemes!
Ezzel szemben a tanítványok teljesen el vannak tájolódva, ők arról kíváncsiskodnak, hogy mikor lesznek a végső idők: ők valahogy kereket akarnak oldani. Azért kíváncsiak a jelekre, hogy valamilyen formában megmeneküljenek előle. Ott van az özvegyasszony, aki akkor is kitart, akkor is ad, amikor úgy tűnik, hogy semmit sem ad, de az adományával a létét teszi kockára. S ott vannak a tanítványok, akik azt szervezik, hogyan meneküljenek, amikor veszély látszata fenyegeti életüket.
Krízis elérheti a személyes meghitt kapcsolatokat is és mennyire fontos, hogy ilyenkor megmaradni benne és adni azt, ami kevésnek tűnik, önmagamat. Kibírni önmagam a krízis okozta fájdalomban, megengedni a szenvedést! Vagy van a másik út: megragadni az alkalmat és kimenekülni belőle, menteni az irhát, elveszítve a belső növekedés lehetőségét! 
Lukács egy olyan közösségnek beszél, amely krízisben van, sajátos pillanatokat él meg, olyanokat, amiket egyébként a történelem megismétel: azok a kövek amelyeket megcsodáltak Jézus jelenlétében, az a templom, ami ott pompázott az apostolok előtt - ahogy az evangélium is hirt ad -  szét van rombolva. A rómaiak tették 70-ben. Pedig alig volt befejezve 64-ben, tehát csak 6 évet tartott a maga teljességében a templom. Olyan közösségnek ír, amelynek mindezek mellett meg vannak az első vértanúi, megtapasztalják az első üldözéseket: szent István diakónus a példa.
Tehát nem egy elméleti vagy jövőbeli krízisre reagál Lukács, hanem egy éppen történő, bennük zajló történésről beszél. A krízis a mindenkori történelem része. Az apokalipszis nem a jövőt, hanem a jelent leplezi le, a mi jelenünket.
A szegény özvegyasszony Krisztus képe: Jézus szenvedéstörténete következik e szentírási rész után. Ahogy az özvegyasszony, Jézus is a maga csendjében az olajfák hegyén, azt adja, amit tud, önmagát. Nem menekül el, hanem helyben marad és kitart! A lényegest adja, akkor is, ha pazarlásnak tűnik.
Krisztus az az ember, aki a krízisben nem menekül, hanem kitart. Szenvedő önmagát szeretettel elviseli, megengedi, igent mond.
Az életben mindig lesznek krízisek, amelyek megijesztenek. A kérdés: elmenekülünk vagy kitartunk?
Te hogyan viseled a krízist?