2017. június 24., szombat

Mitől értékes az életem?

Évközi 12. vasárnap - A
Mt 10, 26-33

Mit ér az életem? Van értelme? De kit is érdekel? Olyan kérdések, amelyeket a csalódások, a veszteségek és a meg nem értés idején teszünk fel magunknak. Az élet egy állandó harc, küzdelem és nem kerülhetjük el, hogy állást ne foglaljunk: mindig valahogy reagálunk rá. Így létünk arról szól, arról ad jelzést elkerülhetetlenül, hogy hol állunk. Még Jézus is, aki békét hozni jött a földre, feszültséget és konfliktus gerjesztett, megosztott, döntésre késztetett tanításával. Viszont ugyanúgy igaz az is, hogy életének legkritikusabb helyzetében lemondott a kardról. 
Jézus világosan szemlélteti az apostolok feladatait, amelyekben nincs idealizmus, nincs illúzió, hanem a konkrét realitás. Misszióra hívja őket, amely tele vannak ellentmondásokkal, küzdelmekkel, szenvedéssel és kihívásokkal! Olyan tanítást ad, amivel minket is küld az életbe: a mindennapok megélésében aktuális receptek lehetnek, hisz az életünk ugyanúgy tele van kontrasztokkal, szembennállásokkal, küzdelmekkel és kihívásokkal, amikor döntenünk kell, hogy hová akarunk állni. 
Jézus nem véletlenül sorol fel egy pár ellenállást, amivel szembesülniük kell: tudja, sokan menekülnek majd a kihívások elől, egyesek azt gondolják, hogy el lehet rejteni a szívben mindazt, amit gondolnak. Ők azok, akik inkább sötétbe menekülnek, abban az ábrándban ringatva magukat, hogy nem látják. Ami bent van, az egy idő után ki kerül, az ember belső világa előbb utóbb nyilvánvaló lesz, s megmutatja állásfoglalását, azt aki vagy ami.
Ezeknek hirdeti Jézus a fényt, mert nincs semmi rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, ami ki ne tudódnék. Jézus apostola úgy kell éljen, hogy ne féljen a fénytől. 
Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvében, a szellemek megkülönböztetésének tárgyalásakor ezt jézusi tanítást így fordítja le: 
Az ellenség úgy viselkedik, mint egy álnok szerető. Titokban akar maradni s fél a lelepleződéstől. Az álnok ember ugyanis, midőn hitegetéseivel valamely jó apának a leányát vagy jó férjnek a feleségét elcsábítani próbálja, azt akarja, hogy szavai és rábeszélései titokban maradjanak. Azért nagyon nincs kedvére, amikor a leány apjának vagy a feleség a férjének feltárja az ő álnok szavait és gonosz szándékát, mert könnyen átlátja, hogy nem hajthatja végre megkezdett művét. Ugyanígy az emberi természet ellensége, amikor belopja cseleit és rábeszéléseit az igaz lélekbe, azt akarja és azt kívánja, hogy azokat titkon fogadja be és titokban tartsa. Nagyon nincs tetszésére tehát, amikor a lélek feltárja azokat jó gyóntatójának vagy más lelki embernek, aki ismeri a kísértő csalárdságait és gonoszságait. Megérti ugyanis, hogy megkezdett gonoszságát nem viheti véghez, mert nyilvánvaló csalárdsága lelepleződött. (Lelkigyakorlatos könyv 326)
A tanítvány, aki az életben naponta él meg konfliktusokat nem maradhat sebezhetetlen és összesározatlan, ahogy a tövises bokrokon nem lehet áthatolni karcolás nélkül. Mégis marad egy belső meghitt tér, ami érintetlen marad. Lehet, hogy a test a küzdelem, a harc nyomait magán hordja, de van az emberben egy belső intim, Istennek is fenntartott mag, ami sérthetetlen. Jézus  ezért mintegy szembeállítja a test külsőségét a lélek bensőségével. 
Szent Ignác szerint így juthatunk el igazából az alázatig: nem erőlködéssel, mert az akarat erőlködése növeli bennünk a hiúságot; az alázathoz azáltal jutunk el, hogy elfogadjuk a megaláztatásokat; elfogadni, hogy épp akkor nem kapunk hálát és elismerést, amikor minden jogunk meglehetne hozzá. Ugyancsak Loyolai Szent Ignác írja: Inkább akarom és választom a szegénységet a szegény Krisztussal, mint a gazdagságot, a gyalázatot a gyalázatokkal tetézett Krisztussal, mint a megtiszteltetést, és inkább kívánom, hogy együgyűnek és bolondnak tartsanak Krisztusért, akit előbb tartottak ilyennek, mint bölcsnek és okosnak ebben a világban. (Lelkigyakorlatos könyv 167)
Érdekes megfontolni a bibliai részlet képeit, hogy Isten szerető gondoskodása ellenére a veréb a földre hull és a tanítványt megölik. Ezekben a helyzetekben kérdezed meg, hogy mit ér az élet és a Istent egyáltalán érdekli-e a te életed? Azonban talán nem a vereség, nem a csőd, nem a kudarc dönti el az élet értékét, hanem az, hogy elfogadva a tehetetlenséget mennyire tudtam hűséges maradni Krisztushoz és önmagamhoz. Ott a tehetetlenségben, a vereségben tesz Jézus egy új ajánlatot: megtagadhatom vagy megvallhatom őt, kitarthatok vagy elmenekülök. Mária ott maradt a kereszt alatt, ott áll és vár, még akkor is amikor tehetetlenséget él meg. 
Nagyon sokszor az élet csak ezt kéri: megmaradni a tehetetlenségben, mert lehet, hogy éppen ez az a pillanat, amikor nem csak fejjel, hanem szívvel is megvallhatom, hogy a legkisebb veréb is Isten kezében van, még ha a földre is hull. Megmaradni a tehetetlenségben, a szenvedésben s nem elmenekülni, azt hiszem, a legnagyobb hitvallás!
Ha ma a szíved feltárnák, lenne valami félni valód?
Hogyan reagálsz, amikor épp a jót akarod tenni s úgy érzed, nem értenek meg?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése