2017. július 1., szombat

A veszteség győzelem



Évközi 13. vasárnap A
Mt 10, 37-42

A Talmud (héberül: tan, tanulmány), a Biblia utáni zsidó irodalom nagy alkotása, ószövetségi magyarázatokat és zsidó vallási törvényeket tartalmazó mű, a Misnák és gemárák kb. 800 rabbitól eredő gyűjteménye. Felöleli a régi zsidóság szellemi, társadalmi, jogi és vallásos életének fejlődését a bibliai kánon befejezésétől a Kr. u. 6. századig. A Talmud szó szerint „tanulást” jelent. /Wikipédia/
Egyik ilyen tanítása így szól: Aki megment egy életet, egész világot ment meg.
Ezt a mondatot vésték egy gyűrűbe búcsúajándékként Oskar Schindlernek, amikor 1945-ben menekülnie kellett. Közismert, hogy Oskar Schindler német gyáros, aki mintegy 1200 zsidó életét mentette meg a holokauszt során azzal, hogy lőszer- és edénygyáraiban alkalmazta őket Lengyelország, illetve a mai Csehország területén. Róla szól a Schindler bárkája című könyv és a Schindler listája című film, ahol a film végén azért van bűntudata és panaszkodik, hogy elpazarolta az időt, jobban kihasználhatta volna, hogy több életet mentsen meg.
Magam is szembesülök a kérdéssel s felteszem magamnak: tudtam-e megmenteni valakinek az életét valaha?
Nem tudom a választ, de tény, hogy elég sokat foglalatoskodok azzal, hogy az enyém mentegessem! 
A mai evangéliumi rész Jézusnak azt a tanítását közli, amit akkor mond el, amikor küldetéssel bízza meg őket, küldi nem csak evangéliumot hirdetni, hanem a mindennapi élet megélésébe. És küld és tanít minket is az igazi életre! 
A mi rohanó felgyorsult világunk arról szól sokszor, hogy valamilyen módon mentsük a bőrünket, építsünk, valósítsuk meg életünket, anélkül, hogy megkérdeznénk, mi az értelme létünknek, kiért és miért élek?
Jézus arra hív meg, hogy életünket ne magunknak tartogassuk, hanem legyen bátorságunk elveszíteni. Ez a kihívása az édesanyáknak is, az életért kockára teszi, odaadja az életét. Egy édesanya szül, ha csak nem tartja önmagában az életet. Valaki mesélte, hogy amikor felfedezte, hogy egy új élet fogant benne, megjelent egy fura félelem is: az önelvesztés félelme. 
A nagy kísértés valójában az, amikor igazán csak önmagunkért fáj a fejünk. Nagyon sokszor az ésszerűnek tűnik ez a kísértés: hisz szinte logikus, hogy kell gondoskodnom a saját életemről, előbb az én életutamra kell gondolnom, az én karrieremre, sőt az Istennel való kapcsolatomban is előbb az én lelki életemre, vagy akár az én imámra figyelek. Így aztán paradox módon, megfigyelhetjük, annyira az élettől megszállottá válok, hogy nem tudom megélni azt!!!
Jézus meg van győződve arról, hogy az életünk akkor válik teljessé, ha el merjük veszíteni valakiért, vagy ha képesek vagyunk valamit vagy akár valakit elveszíteni a teljesebb élet miatt. A veszteség győzelem. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Vannak kapcsolatok, amelyek megfullasztanak, és akadályoznak abban, hogy a jézusi értelembe vett élet teljességet megéljük. Lehet, hogy önmagukban jó kapcsolatok, de egy fajta belső bölcsőbe zárnak, ahonnan nincs kiút. /Ilyen kapcsolati helyzet a szülőkről való leválás érzelmi képtelensége: ami megnyilvánulhat a felnőttkorban gyermeki, torz megfelelési kényszer révén, aminek oka pl. az lehet, hogy sokat kritizálták a szülők./
Ma sokak elköteleződése egy hivatásban vagy házasságkötésben azért nehéz, mert félnek, hogy elveszítik életük, ha feladják a kitaposott biztonságot. Azzal áltatják magukat, hogy így boldogok lesznek, de valójában boldogtalanságra ítélik magukat, egy üres és értelmetlen életre. Pontosan ezért akarják mindennel feltölteni. Azonban minél inkább igyekeznek feltölteni, annál üresebbek lesznek. Az üresség csak ajándékozott lehet, de feltöltve soha!
Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt - mondja Jézus. Az élet elvesztésének fogalmát két példával magyarázza: befogadni valakit és inni adni valakinek.
Néha bensőnkben olyan házakhoz hasonlítunk, amelyek üresek: tágas terű házak, ahol nem lakik senki, elhagyatottak, szomorúak, ahol a zártságnak áporodottsága terjeng. Befogadni valakit, azt jelenti, hogy többé már "bent" nem vagyok egyedül. Néha azért maradunk egyedül, mert tudattalanul valahol érintetlenségünket, kényelmünket, de vele együtt ürességünket védjük.
Máskor belső házunkban olyan dolgok vannak, amiről azt gondoljuk, hogy nem meg felelőek, alkalmatlanok. Talán épp azért figyelmeztet Jézus, hogy az a pohár víz példájával: egyrészt nincs olyan kevés, hogy ne tudnánk adni, ugyanakkor figyeljünk oda a legkisebbekre, a szükséget szenvedőkre. Vannak emberek, akik mindig azokat a kapcsolatokat keresik, amiben valamit kapnak, de soha oda nem fordítják figyelmüket azokra, akik jelentéktelenek, akiknek adni kellene. Nem lehet egész életben mindig csak kapni. Feltölthetjük vizes palackunkat anélkül, hogy valakinek legalább egy kis pohár vizet adjunk, de egy idő után tapasztalni fogjuk, a víz amit felgyűjtöttünk, ihatatlan.
Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. A keresztet felvenni nem veszteség, hanem az élet, ami a teljesség felé visz: a kereszt az evangélium, a kereszt a jó hír, a kereszt az a bizonyosság, hogy szeretve vagyok, hogy megbocsátva vagyok. Ezért egyedül a kereszt az, ami felszabadít, a kereszt teszi lehetővé, hogy az életről alkotott illúzióktól megszabaduljak és elkezdjek igazán valakiért élni... Mert valaki értem is élt és meghalt! .... Ezért, ha csak egynek is az életét megmentettük .....Na ez az Evangélium!
Te most éppen kiért veszíted el életed?
Vannak olyan kötődéseid, amelyek nem engedik, hogy teljes életet élj?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése