2017. július 16., vasárnap

Magvetés

Évközi 15 vasárnap


A szavak végig kísérik napjainkat. Ahhoz, hogy eljussunk a másikhoz, szavakat használunk. A szavak folyamatos hangzásában élünk. Körbe vesznek a szavak. Átadni szavakat, legyenek azok hasztalanok, romantikusak, vagy erőszakosak, a mindennapi cselekvésünk részei.
Szavakat szórunk szét, hogy valaki megértse, befogadja, hogy egyszerűen csak meghallgassa. Folyamatosan valamit mondunk magunkról. Szólunk, beszélünk, hátha valaki elkezdni olvasni életünk könyvét.
Történeteket, elbeszéléseket, más szóval parabolákat mesélünk. A parabola szó, a para-ballein görög szóból ered és azt jelenti, hogy előre dobni. Mi egy parabola vagyunk, egy mások elé dobott egzisztencia vagyunk, egy befogadásra és megértésre vágyó létező.
Különféle módon "dobjuk" mások elé, mutatjuk meg magunkat: van, aki csendben marad; vannak akik előregyártott frázisok alapján beszélnek, szlogeneket, címéket használnak, hogy valamit ráerőltessenek másokra s ezért nem riadnak vissza az erőszaktól sem. Vannak azonban akik gondosan megválasztják beszédüket, próbálnak másokat kielégíteni, olyan szavakat használnak amelyek a hallgatóknak tetszenek - ők azok akik manipulálnak és hagyják magukat manipulálni. Aztán vannak, akik soha nem hallgatnak, akik a szavak folyamában élnek, amely gátlástalanul önti el azt, akihez beszélnek.
A beszédünk módja kifejezi az élettel szembeni magatartásunkat. Jézus beszéde egy ajándékozó aktus, ahogy Isten beszél, ahogyan Isten adja magát az emberiségnek. A példabeszédben a mag az ige, amit Jézus hirdet. Az ige pedig az élet, amelyik ajándékozza önmagát. Arról a létről beszél, amelyik gyümölcsöt szeretne hozni. Isten mindenféle talajnak, minden helyzethez adja önmagát, mindenkihez szól.
A történet igazi üzenete, nem is annyira a befogadó talaj milyensége. Bármilyen talaj is vagyok Isten folyamatosan szórja szavait belém. Akármilyen típusú föld vagyok, az Úr folyamatosan ajándékozza önmagát az életembe. Isten kockáztat, lehet, hogy hasztalannak, badarságnak tűnik tette, mégis pazarolja az ő szeretetét felém. Az őrület és a bizalom között lebeg. Így egy kicsit érthetővé válik az a mély találkozás, ami az eukarisztikus liturgiában történik az ige és a kenyér között, mint Emmauszban: egy átadott ige és egy megtört kenyér. Az ige és kenyér egyik a másik számára tükörré válik. Átadottság és megtörtség.
Szókratészról mondják, hogy megválogatta beszélőtársait, műveit sem írta le, nehogy olyanokhoz jusson, akik nem értik. Jézus nem válogatja meg, nem elemzi ki a hallgatóit, hogy megnézze, valóban méltók-e arra, hogy a tanítást befogadják. Jézus minden talajba egyformán hinti tanítását. Vajon a mi beszédmódunk mennyire evangéliumi? Vajon nem-e Szókratész él bennük?
Én is ezeket a szavakat neked adom elédbe dobom... Elkerülhetetlenül, egy kicsit kiteszem magam a meg nem értés kockázatának..... Egy életforma.
Milyen a te beszéded, kommunikációd?
Hogyan érzed magad Jézus pazarló gesztusa előtt, hogy minden földbe búzát vet?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése