2017. július 22., szombat

Megvárni, kivárni!

Évközi 16. vasárnap
Mt 13,24-43

Velünk papokkal, de a segítő szakmákban dolgozókkal is előfordul gyakran, hogy amikor valaki hozzánk fordul valamivel segítségért, még el sem kezd beszélni, mi már a megoldáson gondolkodunk. Alig hallgatjuk meg első szavait, máris magunknál vagyunk. Pedig lehet, hogy annak, aki hozzánk jön, csak arra lenne szüksége, hogy meghallgassunk, jelen legyünk a számára, miközben ő szabaddá teszi magát zavaros dolgaitól, hogy látni tudjon. Elhamarkodottak vagyunk. Nem csak másokkal, hanem magunkkal szemben is. Nem adunk elég időt, hogy a valóság megmutassa magát, nekünk a konklúzió, az eredmény kell, de gyorsan. Mindez nem csupán a lelki világunk folyamatának megértésére jellemző, hanem a külvilágunk közel engedésére is. Azonnal érteni akarjuk a világunkat, a benne történő jelenségeket. Talán ezért jellemzi a mai világunkat a polarizáció, az ellentétek kialakulása: vannak a jók és a rosszak. Minden egyes alkalommal, amikor valaki valamit mond, címkézzük: vagy ide vagy oda tartoznak, vagy jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy liberális. Minap szomorúan olvastam egy szókimondásáról elhíresült újságírótól, hogy Ferenc pápa egy "argentin libsi". Mi sem könnyebb megérteni valakit, mint besorolni valahová! Egy erőszakos világ, kultúra jele, amely mindent leegyszerűsít megfojtva a gondolkodás magvát is. 

Máté evangéliuma erről beszél. Az első keresztények valóságára ad jelzést. Az őskeresztények közössége is tele volt kontrasztokkal, konfliktusokkal. Egyesek a világot két részre osztották. Ők magukat jobbaknak, igazabbaknak tartják másoknál és nehezen tudnak együtt élni olyanokkal, akiket vallástalanoknak, igaztalannak tartanak. 
Az evangélium arról beszél, hogy Isten nem így gondolkodik., nem az Ő stílusa. Isten türelmes. Tud várni s figyel az apró dolgokra, történésekre. Nem szereti a gyors ítélkezést. Nem vonja el a figyelmet, alig észrevehetően cselekszik. Szeret időzni. Isten épp az ellentéte a mai felgyorsult , nárcisztikus kultúránknak. 
Azt a bonyolult világot pedig, amit megélünk, amit meg kellene értsünk, sokszor önmagunkban hordjuk. A konkoly és a búza, amit kint látunk, bennünk van. Ellentmondásos érzelmek, homályos indíttatások, amik mozgatnak és amiket nehezen tudunk meghatározni. Ha a konkoly elterjed a világ mezején, abban a környezetben, amiben élünk, nincs hogy ne éljen a szívünkben. Az ellenség elhinti a konkolyt a szívünkben. Éjszaka teszi, amikor gyengék vagyunk, amikor nem tudjuk, hogy mi történik. A konkoly mindaz, ami ellentéte az evangéliumnak: ha Isten a boldogság felé akar vezetni, akkor a konkoly mindaz, ami el akar attól távolítani...
Amikor felfedezzük magunkban a konkolyt, az első ösztönös tettünk, eltávolodni tőle. Eltávolodásunk jele, ha hárítunk, ha föltétlen bűnöst keresünk magunkon kívül. Mennyire jellemző erre a világra: ha történik egy tragédia, rögtön a bűnöst keresik. Egy bűnbakot, felelőst keresünk mindenben. Uram, te ugye jó magot vetettél a földbe?- halljuk az evangéliumban a szolgáktól. A hibás, mindig a másik. Egy pillanatra sem merül fel az, hogy talán ők nem voltak elég éberek. 
A gazda türelemre inti, mert amikor a búza és konkoly kinő, nagyon hasonlítanak egymásra. Így van benső világunkban is. Sokszor lelkünk történéseit nem értjük, nem világos, mi zajlik bennünk. Ezért van szükség arra, hogy várjunk, hogy megnézzük, mi hoz életet vagy mi gátolja azt. Mennyire fontos lenne, ha egy egy érzelmet pl. megpróbálnánk egyszer önmagunkban megérteni s csak utána reagálnánk! Hány kapcsolatban oldódnának meg dolgok hamarabb és jobban, ha a felek a konfliktusokban ki tudnának várni! Amikor világosan látunk, akkor lehetne cselekedni, nekifogni a rendteremtésnek. Na ez az pillanat, a világosság pillanata, amikor viszont nem szabad halogatni, amikor már nem kell várni. A döntés ideje, amikor már tenni kell. 
Szükségünk van időre belső külső világunk megértésében, mint a mustármagnak, hogy egy terebélyes fává tudja kinőni magát. Ugyanakkor szerénységre és alázatra van szükség, hogy beismerjük, a konkoly ott van a szívünkben. De bátorságra is szükség van, hogy merjünk dönteni, amikor megérik rá az idő!

Mt 13, 24-43

A jók és a rosszak szétválasztása az ítélet napján következik be.
Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: »Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!” *
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.”
Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.” Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott:
Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől. Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése